The dawn is my destiny

12. fejezet - Kapcsolat

2011-12-17T08:05:00.000-08:00

Ha eddig nem utáltak, most aztán végképp elhidegülnek tőlem, gondolta Alina a napsütötte füvön heverészve. A friss virágok illata betöltötte az egész kis erdei tisztást. Se Rose, se Jasper nem jött utána, akik eddig is tudták a titkot. Egy kissé dühösnek érezte magát. Haragudott Edward-ra, mivel egyáltalán nem volt joga ilyesmihez. Szándékosan nem beszélt róla senkinek sem. Se Jane, se Heidi, se senki más nem tudta, kivéve persze Aro, hogy mit érez a vének egyike iránt. Már kezdett boldog lenni, pedig egyszer sem tudta teljesen kiverni a fejéből szeretett Caius-át. Nem sok szó esett kettejükről, de most elmondom, hogy is kezdődött. Alina az átváltozás után nagyon csapongó életet élt. Nem találta a megfelelő helyet, szeretett volna vissza menni a szüleihez, kilépni ebből a borzalomból, ahová Heidi hozta. Eleinte utált mindenkit, senkit se engedett közel magához. A nap nagy részében a szobájában kuksolt, a pajzsát kiterjesztve, kizárva a külvilágot.
De Caius-nak sikerült közel férkőznie hozzá. Azt mondta neki: Ha pukkancs akarsz lenni, csak csináld! De ne várd el, hogy én is úgy viselkedjek, mint Aro, egy idő után teljesen megelégelem, és kidoblak a palotából.
Alina átgondolta, és arra, jutott, egy próbát megér, ennél rosszabb már úgy sem lehet. Caius maga vállalta, hogy elkíséri vadászni, megmutatja a vámpír lét jó oldalát. Összesen két hétig voltak távol, mire begyakoroltak mindent, hogy aztán visszatérjenek Volterrába, és kitapasztalják, hogyan is működik Lina képessége.
Linának ez idő alatt nagyon megtetszett Caius, nem tehetett róla egyszerűen beleszeretett, és ez akkor is így lett volna, ha kezdettől fogva tudta volna, hogy felesége van.
Amikor erről tudomást szerezett... Nem volt boldog. Legszívesebben felképelte volna Anthendorát. De ehelyett inkább bezárkózott még egy hétre a szobájába, hogy sírjon, és átgondoljon mindent. Eredetileg az volt a terve, hogy elcsábítja Caius-t, de erről hamar lemondott. Még friss volt neki minden érzés, ami felerősödött, miután átváltozott, nem tudott megbékülni a tűzzel amit akkor érzett. Még most is nagyon szerette, de akkor valamiféle rajongással párosult.
A következő ötlet az volt, hogy leveti magát egy szikláról, (hátha Caius utána ugrik) de ez pedig túl drámai lett volna.
Inkább nem törődött vele, próbálta elnyomni az érzéseit, semmi eséllyel.
Nem beszélt róla senkinek, az véget vetett volna kettejük kapcsolatának. Félő volt már az is, hogy Aro elküldi, mikor megtudta, de most... Tudta, hogy a Cullen és a Denali klán összes tagja utálja a Volturi-t Caius-t pedig legszívesebben meg tudnák fojtani egy kanál vízben, egy családi sérelem miatt.
Hogyan várhatna tőlük megértést? Nem érthetik, ők kívülállók, milyen érzés szeretni egy olyan vámpírt aki nem fogja viszont szeretni, a másik pedig, hogy kérdésesé, képes-e egyáltalán az effajta érzésekre.
A fű halkan sustorgott, az ágak megrebbentek, amint valaki belépett a tisztásra. Alina képtelen volt felnézni. Bántotta, amit Edward mondott, ugyanakkor nem mert volna a többiek szemébe nézni.
- Alina! - szólította meg félénken az illető. A szemei csodálkaozásra nyíltak. Hogy pontosan Ő jött volna utána?! - Csak azért jöttem, hogy megbeszéljük. - folytatta Bella félénken. - Tudod.. mikor én találkoztam Edward-dal az egészen más volt. Én akkor törékeny emberi lény voltam, nem ilyen csinos és határozott, mint te, épp ellenkezőleg.
- Tudom, az is más ami veletek történik csak azt próbálom elmagyarázni, hogy számomra is hihetetlen volt, hogy Edward viszont szeret. hiszen azt éreztem, hogy ő olyan tökéletes, én pedig.. nem vagyok más, mint egy balszerencsés ember.
- Tökéletesen egyetértek veled Bella! - fordult Lina vele szembe. - Ez nem ugyanaz. Én nem tudom elmondani, mi történik kettőnk között. Talán semmi, romantikai szempontból. De azt tudom, hogy mi szoros barátságot kötöttünk. A gárdából én vagyok az első és egyetlen akit Caius ilyen figyelemmel tüntetett ki, s egyenrangúként kezel. Nálam jobban senki sem ismeri, legfeljebb Aro. - mondtam el neki, nem tudván, hogy a beszélgetésüket más is hallja.

11. fejezet - Aro titka

2011-07-16T07:52:00.000-07:00

A hang Kate-től származott. Maga elé meredt úgy beszélt.
- Na álljunk csak meg! Ki mondta, hogy én is harcolnék a Volurival? - tárta szét a karját Alina.
- Hát ők a mestereid! - mondat Jasper némi gúnnyal.
- Igen, de semmi okuk megkezdeni a csatát. Különben sem biztos, hogy azért jönnek. Akkor meg miért vitatkoznánk? Szerintem előbb bizonyosodjunk meg róla, hogy mi is a szándékuk jó? - csitította őket Alice. mind rábólintott, majd ki-ki elment a maga dolgára. Azzal azonban nem voltak tisztában, hogy nem csak a látottak voltak jelen a beszélgetésnél. Renata és Demetri kaján kárörömmel figyelték a civakodást. Hát elérték a céljukat. Ha nyíltan hadat üzennek akkor fel lehet készülni, így viszont mindneki elhidegül Alinától, nem közösítik ki tehát nyíltan. Viszont ez a ködös sejtetés amit csinál helyben hagyja, hogy Alina feltétel nélkül hozzájuk csatlakozzon, ha arra kerül a sor.
A két testőr végtelenül büszke volt mesterére, mondván: Aro mindig is agyafúrtan játszott. Visszasiettek Volterrába, ahol Aro elégedetten fogadta az információkat. Elküldte Renatát és Demetrit, amikor ők elhagyták a tróntermet, Chelsea libbent be szobába. Ő nem hajlongott, mint a többiek, szinte olyan volt, min Aro.
- Hello Édesem, szórakozni jöttem! - Vigyorog rá fondoraltosan Arora. Chelsea volt az a vámpír akitől Aro legjobban függött, bármit kért azt megkapta, azonban egyik alkalommal magát Aro-t kérte. És hát, mit volt mit tenni, akkor is megkapta amit kívánt. A látogatásai azonban rendszeressé váltak, havonta kétszer együtt voltak a trónteremben, Sulpicia pedig sosem szerzett róla tudomást.
Aronak most ugyan semmi kedve nem volt a nőhöz mégis szenvedélyt tettetve megcsókolta, szerelmet színlelve magához vonta. Chelsea-nek is volt párja, de amilyen bohém életet élt képtelen volt lemondani erről az izgalmas játszmáról. Aro igazán szerette Sulpiciát, már amennyire képes volt az efféle érzelmekre, azonban kénytelen volt minden alkalommal eleget tenni Chelsea-nek. Chelsea-ben ezek az esetek azt tudatosították, hogy hatalma van. És ő márpedig szerette a hatalmat. És neki úgy tűnt, hogy Aro-ban is kezdd valami kibontakozni iránta, mivel ő vonzónak találta a férfit. A férfi viszont most cseppet sem kívánta őt, ezt Chelsea is megérezte.
- Talán szeretnéd, ha szólnék Sulpiciácskádnak? - vonta kérdőre a férfit, mire az mohón kapott az ajkai után, megválaszolva a kérdést.
A Volturiból senki nem tudott a kapcsolatról, senki, kivéve Renatát, aki nem szólt róla senkinek és pajzsának hála az ezekkel kapcsolatos gondolatait, lefedi burokkal, mikor mestere megérinti. Renata is csak véletlenül látta meg őket, akkor épp belefeledkeztek egymásba, bár Renata is halkan nyitotta a trónterem ajtaját.
Kezdetben megbotránkozva gondolt vissza a jelenségre, aztán pedig hálát adott, hogy nem szólalt meg, mivel lehet, hogy még el is pusztították volna. Bár nem nagyon figyelt oda többi vámpírra párján kívül, Chelsea-vel jóban volt. Megfordult a fejében, hogy elmeséli Sulpiciának, mit látott, de arra következteteésre jutott, hogy Aro elaltatná felesége gyanakvását, őt pedig "hazugság vádjával" elpusztítaná. Egy az egyben félt mestere reakciójától, és a haláltól.

*****

- Tudom, hogy én vagyok az egyetlen aki nem volt jelen a csatában, aki kevesebb ideje ismeri a Volturi-t, de velük élek! - fakadt ki Lina - Még mindig gárdatag vagyok, de fontosnak tartom az indíttatást! Ha nincs ok a küzdelem megkezdésére nem harcolok velük! Csinált indokkal nem vesznek rá semmire. - A helyzet már kezdett fényesnek mutatkozni, már kezdet mindenki megnyugodni, mikor megszólalt Edward. A hangja hűvös volt és mindenkit az undor kerülgetett a kijelentés után.

- De szereted Caius-t! - Alinában olyan érzés keringett, mintha egy két kilós követ zúdítottak volna a gyomrába, az pedig soha se állt volna meg. Már megszerette ezt a családot, teljesen közvetlenül viselkedett velük, csak ettől az egy dologtól félt. Hogy kitudódik, mit érez az egyik mestere iránt. És Edward elárulta! Pedig megbízott benne. Dühös volt, de jobban félt az elutasítástól!

Kirontott a házból, mint a legelső napon, és a kedvelt kis tisztás felé rohant, miközben úgy érezte, meghasad a sízve.

10. fejezet - Az ok: Alina

2011-06-28T14:07:00.000-07:00

Rosalie nagyon megkedvelte Alinát, mondhatni megszerette, pedig az ritkán esik meg vele. Kezdetben önmagára emlékeztette, senki nem akarta befogadni, mert másra vágyott és mások voltak nézéspontjai. Aztán fokozatosan kezdett belemélyülni a kapcsolatukba, érdekelte az amit Alina mondott, bár azt egyenesen elborzasztónak tartotta, hogy valaki önszántából a Volturival "éljen." Már azt is tudta, hogy nem Chelsea manipulálta a kapcsolatait, pedig először megpróbálta az ő különleges képességére hárítani a dolgot. Aztán amikor komolyan összedugta a fejét Eleazárral Rose komolyan sokkos állapotba került. Hogy valaki önszántából álljon azok mellé a férgek mellé, ez Rose szemében egyet jelentett az 'Örökre elástad magad a szememben' listára felkerülésével. De mivel most Alináról volt szó.. Megpróbált nem undorodva viszonyulni a dolgokhoz, mert azt tudat, hogy megabrátkozni sosem fog vele.
Meg volt győződve róla, hogy Aro nem mondott neki semmit a sok borzalomról amit tett és amit tervel. Végül is ki tudhatja azt? Alina meg volt elégedve azzal a homállyal amit elé tártak, hogy a Volturi a jó fiú, másnak pedig ne higgy el semmit, mert különben szétszabdalunk és elégetünk. Bár ezt lehetetlenségnek tartotta, mivel egy pajzs ami véd a fizikai behatolástól elég hatásos védelem.
Azon felül foglalkozni kellett az ősz beköszöntével járó eseményekkel is. Mivel a Cullen család dolgozni járt a "gyerek" meg iskolába, gondoskodni kellett az élelemellátmányról is. Deanliéknak is volt munkahelyük, bár ők nem vállaltak akkora kockázatot, mint Carlisle, de fontosnak érezték a látszat megteremtését, és egéz nap amúgy sem tudtak volna mit kezdeni magukkal. Eleazar, a többiek segítségével, úgy határozott, hogy Alinát is beiratják az iskolába, a téli szünet után, hogy legyen ideje felkészülni az emberekre. Addig pedig ismerkedhet a környezettel, és az Olimpya-i félszigettel.

- Foltokat látok! - Fakadt ki Alice, ezúttal Alinának. - És senkit sem érdekel, mi van akkor ha komoly! - Dühöngött, közben pirinyó öklével a szekrényt csapkodva, persze csak óvatosan.
- Ha gondolod segíthetek! - Ajánlkozott Alina. Mivel kezdett beilleszkedni, úgy gondolta felajánlhatja Alice-nek a "szakmai tudását" bár ilyen téren még nem volt, hiszen az Alice-éhez hasonló képességgel még nem is találkozott.
- Segítenei nem tudsz, de ha akarsz beszélhetünk róla! - Felelte Alice. Alice-nek abban állt a vonzereje, hogy mindig nyíltan kimondja mi van vele. Nincsenek titkai, őszinte nyílt és a képessége fegyver annak aki tudaj mire használja. De őt ez sem tudta befolyásolni sohasem.
- Szóval mi baj van?
- Igazából a jövő képlékeny, de szilárd döntések alapján válozik csak. Ennyi világos ugye? - Magyarázta Alice, mire Lina bólintott. - De az, hogy látomást kapok és az konkrétan a homyálba burkolózik, vagyis fekete, aggasztó, mivel szerintem, akármit mondanak a többiek, ez azt jelenti, ki tudják játszani a képességem. Szóval valaki ellenünk jön! - A végére már magas trillázásba csapott át vékony kis hangja. Alinát ez emlékeztette valamire.
- Tudod Renataának nagyon erős mentális pajzsa van, és ismer is titeket. De nem világos mi oka lenne titkolózni. - Ráncolta homlokát. Ám Alice, aki ismerte Volturit, mint a tenyerét, tudta, ez csak is Aro műve lehet.. Valami készül Volterrában.. De nem várhat a bejelentés.
Alice villámgyorsan leszáguldott a nappaliba, ahol éppen Emmett, Kate, Jasper, Rose és Carmen ténykedtek. Alina is követte a példáját, csak nem értette mi újat árult el.
- Figyeljetek! Alinával rájöttünk valamire.. - azzal belefogott az elméletbe, miszerint Renata hadjáratra lett küldve, méghozzá rejtettre. .. - Szóval szerintem igenis komolyan kéne venni a fenyegetést. - Fejezte be monológját az aprócska vámpír. A szobában megfagyott a nemlétező lélekzet, minden szempár ösztönösen Alinára szegeződött.

Jasper megérezte a hirtelen "csatorna" váltást, érzékelte, hogy mindenki megrémül, dühös, majd értetelen lesz. Úgy gondolta csillapítani kéne az ingerlékeny vvámpírokat.
- Ezt át tudjuk tárgyalni, ha mindneki itthon lesz, kérlek, addig ne fájjon a fejetek, fontos az együtt működés, és az egymásabn megbízás előrébb segíthet minket. - Az utolsó mondatrészleteknél arra utalt, hogy ne tegyenek elhamarkodott lépéseket Alina ellen. Próbálják meg elfogadni, hogy Eleazar bízik benne, nekik pedig benne kell megbízni, még ha az új jövevényben nem is.

*****

Nem sokára már javában vitatta a két klán kérdést.

- De hát miért jönne ide, pont ő?

- Mind tudjuk, hogy miért fáj ránk a foga. De eddig nem; akkor most miért?

- Az a kérdés, hogy önszántából-e?

- Tudjuk erre a választ! - Javában vitatkoztak, de senki sem vette a fáradtságot, hogy kimondja mit már úgy is tudtak; Az ok: Alina. Pedig már ő maga is tudta.

- Én vagyok az oka! - Suttogta, a kérdsétömkelegbe. Bármilyen halkan mondat is mind meghallották és mind el is hallgatott... A csöndet egy hang törte meg, ami nyersen csattant:

- Ha mi kellünk Neki, elvesztünk! Egy ilyen erővel - muatott Alinára - esélyünk sincsen!

Tudom, hogy egy kicsit kevés a párbeszéd, de ez hosszú rész lett, ígérem héten lesz még. Köszi az olvasást!

9. rész - Rejtőzés

2011-06-28T03:03:00.000-07:00

Annyira sajnálom, hogy eltűntem, de a net bemondta az unalmast, ígyhát várni kellett amíg méltóztatnak kijönni a T-home-tól, hogy megcsinálják -.-" De most itt vagyok a fejivel.

Nem hiszem, hogy Jake-et érdekelte volna bármiféle magyarázat, az ő szemében én mindig is egy vérszopó élősködő maradok.. És ehhez a fejleményhez nem kellett, Edwardnak lennem, az arcáról lerítt a tömör undor. Nem mondanám, hogy meg tudom érteni, mivel én még nem éreztem ilyet, egyáltalán nem ismerem a farkasokat. A szövetségük évszázadokra nyúlnak vissza, állítólag, és mindnen farksban benne van a vámpírok iránt megvetés, de ahogy Jake ránéz Nessie-re.. Mintha képes lenne mindne pillanatban a testével védelmezni.. Teljesen ellentmond a "törvénynek" Azt mesélték a többiek, hogy őbenne különösen bent van ez a "vámpírutáló hajlam..." Vajon Nessie tud a bevésődésről?

Volterrában

Aro a trónszékén ült és gondolkodott. Semmi értelme nem lett volna az emberi fészkelődéseknek, ígyhát csak ült és Alinán gondolkodott. A kérdések ezerszám tolódtak az agyába, de egyenlőre még egyikre sem tudott választ adni.

Vajon Alina hogyan viszonyul Cullenekhez? Egyáltalán engedték, hogy találkozzanak? És vajon gondol-e a kötelezettségeire? Mennyi időre tervezett maradni? Képes lenne elhagyni aVolturit? Amit az utazása előtti este a fejében látott, felkavarta és dühöt csalogatott elő belőle. Hogy Caius iránt érezzen bármit, ami több, mint a barátság? Nem lehetetlennek, de bosszantónak tartotta, mivel Caius-nak sem volt közönbös a lány. Aztán gondolatai átvándoroltak a levélre.

Nem adta volna oda, ha nincs terve, márpedig az szerencsére elkészült, még mielőtt Eleazar gyanút foghatott volna. Nem akarta elveszíteni a leghatásosabb gárdatagját, ígyhát felkészült a szerencsétlen körülményekre amik esetleg bekövetkezhetnek. Nem tudhatta biztosan, hogy mennyire melegedett össze a két klánnal, de azt is biztosan tudta, hogy nem harcolna sem velük, sem pedig ellneük. És ha összecsapásra kerül asor nem akarja még egyszer megalázni Volturi-t, mint egykor Renesmee ügyében. Aro azóta sem tudta feldolgozni azt a sérelmet ami akkor érte, valósággal bűnt keresett amit megtorolhatott az akkor összegyűlt vámpírokban. De azok csak még óvatosabbak lettek. Bosszantotta egyúttal az is, hogy Alice nem csatlakozott hozzá. Edward elvesztését még csak fel tudta volna dolgozni, de így, hogy ha harcra kerül a sor Alie és Edward az ellenfél érdekeit szolgálja valóságos haláltusára ítélte volna magukat. Az már csak az önygilkos küzdelem csúcspontja lett volna, ha Alina is velük harcol. Azt pedig nem kockáztathatta meg, túl hiú és becsvágyó volt ahhoz, hogy megelégedjen a "címével"

Töprengéséből halk suhanás szakította félbe. Már sikerült megkülöndöztetnie a lépteket, ezért tisztában volt vele, hogy Demetri nem sokára tiszteletét teszi a trónterembe. Most sem tévedett.

Meghajolt, majd felegyenesedett.

- Látni óhajtott! - Szólalt meg. Hangja óvatos volt és bizalmatlanságot sugárzott.

- Örülnék, ha ellátogatnál Forksba, hogy megszemléld, hogy állnak egymással a mi kis klánjaink. És nem bánnam, ha Renata veled tartana. Megértetted? - Aro finoman adta Demetri tudtára, hogy kémkedjen Alina után. Nem először kapnak ilyen feladatot, tehát elég egy-pár szó, és tudta a feladatát.

Meghajolt, és sietős léptekkel távozott.

Forks

Alice nyugatalnul töltötte az éjszakát. Látomást kapott, amből nem lett semmivel sem okosabb. Ugyanis csak egy fekete folt érkezett képként. Ez azt jelentette, hogy valaki tisztában van lice képességével és megpróbálja kijátszani. ez aggasztotta, ugyanis mostanában gyakran kapott ilyen látomást, csak mindig időközönként.

De ez rajta kívül nem különösebben foglalkoztatott senkit. Elmondta Edwardnak, de ő tökéletesen nyugodtan elmagyarázta neki, hogy őt nem próbálják kijátszani, csak változtatják a szándékát. Bella nem tulajdonított neki különösebben nagy jelentősséget, úgy vélte majd akkor legyen rá nagyobb gondjuk, ha a baj megmutatkozik. Egyedül csak Alina vette komolyan a "fenyegetést"aki már ismerte Renata képességét, d emég enm beszélt erről Alic-szel.
- Csak azt nem tduom, miért küldte ide Aro?! - töprengett magában.

8. fejezet - Quilutok

2011-06-14T05:52:00.000-07:00

Már több, mint egy hónapja élek Eleazarékkal. Tanya és Kate nagyon jó fejek, gyakran vadászunk együtt. Alice nagyjából minden harmadik nap meglát egy "cuki kis ruhát" valamelyik méregdrága kirakatban és elcibál engem és Rose-t vásárolni. Mióta Bellával jóban lettünk úgy tűnik felhőtlen a viszonyom a Cullen-ekkel.
Bella rengeteget mesélt nekem a farkasokról, már azt is tudom, hogy Quilutoknak hívják őket. Annál jobban fúrja az oldalam kíváncsiság, hogy többet meg tudok róluk. Nessie is rengeteg mesél nekem Jake-ről bár még sosem találkoztunk... Azt mondta az emlékeiben látott fiú/férfi az.. Most éppen vadászni indulunk, Bellával, Rose-zal, Em-mel és Kate-tel. Már egy hete nem voltunk és én személy szerint jól bírom bár az Emaillie páros egy kicsit kifárasztotta magát az éjszakai hancúrozásban.
Az erdő felé vesszük az irányt. Mindenki egymás mellett fut. Ilyenkor nem beszélünk, csak a zsákmányra koncentrálunk. Igazából nem ugyanarról a helyről szoktunk válogatni. Bells inkább messzebb megy mint mi, Rose pedig az első növényevő csordára ráveti magát amelyet meglát.
Ám most valamiféle ismeretlen bűz csapja meg az orromat. A hulla és az orrfacsaró hagmya szagához hasonlít... Pfúj! A szag irányába fordulok.. Ekkor látom meg, hogy egy óriási farkas kocog felénk. A bundája rozsdavörös, a szemei feketék, barátságosan vicsorog, ha lehet így értelemezni. Rögtön tudtam ki az senkinek sem kellett figylmeztetnie.
- Jake! - kiáltok fel meglepetten, mire a farkas megáll. Homlokráncova néz rám, majd Bellára. Bells közelebb lép hozzá, majd elkezdd neki magyarázni.
- Nézdd Jake! Ez itt pontosan az aminek látszik, ugyanis ő az a vámpír aki a Voltouritól jött, hogy találkozonn Eleazárral. Tudod őt teljesen félreismertük, mert igazából teljesen jó fej csajszi, nem is értem, hogy miért nem Cullen?.. Na jó tudom, hogy ez nem ide tartzik. Szóval ő tud rólatok, meg a területi egyességről is és vegetáriánus, úgyhogy nem lesz formaságilag semmi gond. Oksi? Akkor.. szeretnél megismerkedni vele? Mert ha igen akkor kapj magadra valamit és lényegülj gyorsan vissza. - A farkas egy percig még eméztette a hallottakat, de aztán elfutott az erdőbe.
Ránéztem Bells-re aki csak vigyorgott bár kissé erőltetetten. Látszott rajta, hogy izgul. Én kíváncsian vártam a következő eseményeket.
Pár perc múlva egy rézbőrű, kb két méter magas, fekete hajú, nagyon izmos fiú állt. Felismertem Nessie látomásásból. Bizakodva előreszökkentem, de egy kissé meglepdőve vettem észre, hogy Jake visszahőkölt. Megáltam.
- Én Alina vagyok! - mondtam, várva a hatást.
- Heló! - A hangja reszelős volt és érdes. - Jake vagyok! Úgy tudom Bella már mindent elmondot rólunk, farkasopkról, tehát figyelj arra, hogy ne lépj a földünkre! Első sorban. - Ezt úgy mondta, mintha egy csapat vérfarkas mindig készenlétben állna és bármelyik pillanatban leharaphatná a fejem. - Másodjára, mindig rajtad tartja majd valaki a szemét, mert aVoltouri már nem egyszer gondot okozott nekünk és nem szeretnénk egy újabb bonyodalmat. Szóval ha teheted kerlüj minket embereket mentünk vámpíroktól, úgyhogy ha megharapsz vagy bántasz valakit akkor halott vagy. - Hűűh... Hát nem tudom, hogy neki mit mondtak rólam, de az biztos, hogy most oda kell figyelnem a rozsda farkasra.
- Persze! De ne aggódj én nem iszom emberi vért. - Mondtam nyugodtan, bár egy kicsit megszeppentem, engem még sosem oktatott ki senki. Legalább is így, ismeretlenül biztos nem, és elég jó a memóriám.

7. fejezt - A dolgok rendeződnek

2011-05-29T05:27:00.000-07:00

- Köszönjük, hogy megbízol bennünk és elmondtad ezt! - Szólt Carlilse együtt érzően. Legszívesebben az arcába, vagyis Bella arcába vágtam volna, hogy na tessék te korcs, de ezt nem tehettem, hiszen már (legalábbis Carlisle és Esmee) megpróbáltak megérteni. Rosalie átkarolta vaállamat.
- Linának pihenésre van szüksége! Felkísérhetlek a szobádba? - Kérdezte Rosaile.
- Azt megköszönném Rosalie! - Mondtam hálásan mosolyogva.
- Szólits csak Rose-nak! - Nevetett, miközben a lépcsőn suhantunk felefelé. A szobámba beérve mindjárt le is huppant a ksi japán fotelek egyikébe, amelyek egy madárláb írással díszített asztal köré rendeződtek. Mindegyik egyszerű barna volt, de a szokottnál kényelmesebb.
- Neked is nehéz volt beilleszkedned? - Kérdeztem feszengve, mert feéttébb kíváncsi voltam az egész család történetére.
- Tudod, Carlisle nem változtat át embert, csak akkor, ha ezzel életet ment. Az első Esmee volt akit átváltoztatott. Ő leugrott egy szikláról, a szíve még dobogott mikor Carlisle rátalált. A mentősök azonban még azzal sme bajlódtak, hogy kórházba szállítsák. A következő volt Edawrd. Ő sapnyol náthában haldokolt. Illetve bocsánat fordítva, először Edward aztán Esmee. A harmadik én voltam, egy utca sarkán talált rám, mikor a görények ott hagytak, mert azt hitték megölötek. Emettet vadászat közben találtam emg, egy medve marcangolta, vagyishát Emette próbálta felvenni vele a harcot, de... Semmi... Alice és Jasper úgy csapódtak hozzánk. Alice látta, hogy Jasper és ő hozzánk fognak csatlakozni. Mikor ide költöztünk Bella tlálkozott Edwarddal és akiscsaj mindnet kiderített rólunk... Kezdetben nagyon idegesített engem, hoyg neki lehetne élete, de ő ilyen könnyen eldobja magától.. meg tulajdonképpen ő maga sme volt olyan szimpatikus. Aztán megegyeztek. Bella hozzámegy Edwardhoz, Edawerd átváltoztatja, Edawrd szeretkezik Bellával... Csavaros megállapodás.. De nem tudtuk, hogy Bella megfoganhat, Edawrd meg akrta ölni Nessie-t, de sem én sem Bella, sem Esmee nem engedtük.. Volt egy kis bonyodalom amikor Voulturi tudomást szerzett a félvámpírról, és a farkasokkal kötött szövetségünkről. Nem, ők nem a Hold Gyermekei, sima alkváltók, csak ők hívják magukat vérfarkasoknak. Létszám és képességfölényben voltunk, ha harcra került volna a sor, mivel csatlakoztak hozzánk a barátaink, így Aro nem kezdeményezte az összecsapást.
- Hűűha, nektek aztán mozgalmas az életetek! - Tátottam el a szám. Először fel kellet fognom, hoyg it mondd Rose. Vérfarkaosk, na jó alkváltók, félvámpír, már másodszor, megegyzések egy házasságban, vagyis egy kapcsolatban. - És hogy néznek ki a farkasok? - Kérdeztem, mire Rose csak megvonta a vállát.
- Kb. akkorák, mint egy ló, iszonyat gyorsan gyógyulnak, a bundájuk nagyon vastag, de ez a hajuk hosszától is függ. Magasak és rézbőrűek. Lobbanékonyak, és van egy olyna tulajdonságuka mit bevésődésnek hívnak. Ha megtalálják szívük választottját, már enm gravitáció, vagy valami ilyesmi tartja ott őket, hanem a válastott. Általában a választott is őket választja. Van egy farkas, Jacob, ő Nesiie-t választotta. - Tyűűű.. ez sem semmi. Azt tudom, hogy a vámpírméreg farkast öl... Vajon Bella és Edward nem akarták távoltartani Renesmee-től? Rose mintha kitalálta volna a gondolataim.
- Jake Bella legjobb barátja volt, de szerelemes is volt Bellába, ahogy Bella is belé, de ez nem volt elég ahhoz, hogy elhagyja Edwardot. De barátságnál több volt. Amikor Nessie megszületett ez elmúlt...
- Olyan, mint egy szappanopera. - Csak ennyit tudtam mondani, mert ekkor kopogtak. Bella sétált be, mikor szóltam, hogy szabad.
- Én sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled Alina! - Most őszinte megbánás tükröződött hangjában. - Üvöltözz velem, pofozz fel, megérdemlem, mert nem kellett volna úgy viselkednem. Nagyon féltettemNessie-t és előítéleteim voltak veled kapcsolatban. Kérlek bocsáss meg. - Mondta bűnbánóan. Felálltam és rámosolyogtam.
- Semmi baj Bella! És hívj csak Linának, mert azt szeretem. Van kedved csatlakozni? - vigyororgtam. Úgy éreztem beilleszkedtem.

6. fejezet - Bemutatkozás

2011-05-22T05:30:00.000-07:00

Visszasuhatntunk a házhoz ahol még mindig csend honolt. Rosalie magbiztosan odalépett férje mellé, aki átkarolta a derekát. Intett nekem, hoyg menjek oda én is. Úgy tettem. A szőke szépség megkösörülte a torkát.
- Ha valaki megbántja Linát, annak velem gyűlik meg a baja! - A többiek egy kicsot, mintah megkövültek volna (a szokásosnál is jobban) ezen a kijelenésen. - Nem hiszem, hogy azért meg kéne bélyegezni, mert Voulturi tag. Hiszen vannak olyanok akik nem önszántukból csatlakoztak hozzájuk. Nem védeni próbálok bárkit is, hanem csak szembesítelek valamennyiőtöket, hogy nem egy gonosz bérgyilkossal van dolgunk. Nem ismeritek a történetét. Ha hagynátok kibontakozni, megismerhetnétek. - Bellán látszott, hogy nem igen tetszik neki az ötlelt, de nem szólt közbe. Rosalie rám nézett. Én kicsit zavarban voltam, mert nem szoktam hozzá a figyelemhez. Ezt valószínűleg Jasper is megérezte, emrta következő pillanatban egy nyugodtságot sugárzó hullám söpört végig rajtam. De nem izgatott. Így jobban tudtam koncentrálni, nehogy összeessek.
- Én "vacsoraként" kerültem a palotába. - Kezdtem már megint az ősrégi történetet. - Akkor még Eleazar is Vouluri tag volt. Ő megérezte a pajzsom és látott engem olyannak, mint ők. Elmagyarázta Aronak, caiusnak és Marcusnak, hogy nem szabd megölnijük, mert azzal hibát vétenek. Erre csak homályosan emlékszem, de azt tudom, hogy vitatkoztak. Aztán odaléptek mellém. azt tudom, hoyg nagyon féltem, nem tdutam azonban felmérnia helyzetet, és a kíváncsiságom is fokozatosan nőtt. Mind a hárman fölém hajoltak és megharaptak. Az átváltozásom borzalmas volt, de mikor kinyitottam a szemem minden világosank tűnt. Gyors voltam, de nem érzékeltem. Aro nem volt jelen, mikor felébredtem. Követeltem, hoyg vigyenek oda hozzá, mert beszélni akarok vele. Pusztítottam, és ordítoztam. Mikor megjelent Janie és először megkínzott nagyon bepánikoltak és érzetm, hogy valamit fejlesztek, és sikerült elérnem, hogy megvédjen aburok ami még most is meg van. Janie elbizanytalonodott, és segítséget kért. De senki sem érhetett hozzám. Akkor már én is lenyugodtam és elmagyarázták nekem, hogy hol is vagyok, hogy mi történt és mi vagyok. Nem hittem el, de mikor behoztak egy embert éreztem atorkomat maró tüzet. Megkívántama vérét, de undorodtdam magamtól. Nem akartam gyilkos lenni. Felix és Dem még fogadtak is, hogy azt az alttomos Ginát is el fogom majd pusztítan, de nem tettem. Életemben egy embert sem öltem. Csak állatot. De én még azt is undorítónak találtam. Azzal nyugtattam magam, hogy az emberek is megeszi,a állatokat, csak ők a húsát, mi meg a vérét isszuk. Mindd megtanítottak vagyis megpróbáltak megatnítani az ő képességükre, mert ugye abban reménykedtek, hogy ha mind megharapnak akkor átveszem az erejüket. Na mivel ez nem történt meg új képességeimet is meg keresték. Mivel ilyet nem találtak, Aro "felajánlotta" hoyg maradjak aVolourinál, mint gárdatag. Beleegyeztem, úgy gondoltam nem lehetnek ilyen rossz lények, mint amilnyennek én látom őket. Arra viszont feltétlenül kötelezett, hogy eddzek együtt Heidivel, Renataval, Janennel, Alec-kel Demmetrivel és Felix-szel. Nagyon jól összeszoktunk és nem csak a harc terén. Eleazar elment. Akkor nagyon egyedül éreztem magam, mivel ő volt a fogadott apám, ő mindenben pártolt. Aztán csak éltem az életem, néha úgy éreztem, mintha a gárdatagok élete egy szappanopera lenne. Kisebb-nagyobb összekoccanások mellett nagyon sok lázadást levertünk. Az évek elrepültek, amik nem teltek olyan mozgalmasan. Aztán megkaptam a levelet Eleazartól amiben azt közli, hogy családot talált és szerelmet. - Mikor befejeztem amondókámat majdnem mindenkinek a apadlóról kellett felkaparnia az állát. Evigyorodtam. Most már biztos, hogy Bellácska nem kezdd ki velem újból. Carlisle szólalt meg először.

5. fejezet - Réti jelenet

2011-05-20T10:52:00.000-07:00

Figyelem! Trágár beszéd, támadás!

Az a valami nem volt más, mint Emette. A nagymackó odaugrott Bella elé, hogy megvédjen engem. Igazán nemes dolog, de meg tudtam volna védeni magam. Ketten együtt nekiesteka falnak amin nem volt semmi, de a vakolat egy része lejött. Bella dühödten fújtatott, Emette pedig nyöszörgött. Rosalie kecsesen odasuhant férjéhez és felsegítette. Edward Bellát támogatta. Renesmee megrökönyödve bámulta az eseményeket.
- Köszönöm Emette, de képes lettem volna ellátni MissTökély baját. - Mondtam hálálkodóan a fekete vámpírnak.
- Semmiség kislány, de tudod elég törékeny vagy. Alice-t már nem féltem, hiszen ha valaki látja mit fog csinálni az ellensége abból csak jó sülhet ki. - Csóválta vigyorogva a fejét. - Tudod, nem tudhatom milyen jó vagy a harc terén, így hát, gondoltam bedobom magam. - Fejezte be a mondatot. Úgy gondoltam elkápráztatom őket, ha elárulom a képességem, és talán Bella drága sem tesz olyat amit később megbánna.
- Jól harcolok, de az általában nem szükséges. - Mondtam nyugodtan.
- Na ne mondd, miért nem? Talán, mert annyira megijednek attól, hogy úgy nézel ki, mint egy félszuka, hülye ribanc elfutnak az áldozatok? - Gúnyolódott fölényesen Bella.
- Nem, nem azért Fúriahercegnő! - Feleltem fenyegetően, de én is ugyanúgy mosolyogva. - Hanem, mert nem érhetnek hozzám!
- Ezt hogy érted? - Tudakolta Rosalie.
- Pajzsom van, méghozzá fizikai, úgyhogy aki rám akarna támadni csúnyán megbánja! - A végén felkacagtam. Ezen mindenki elámult, kivéve Eleazart. Ő volt az egyetlen aki tudta. - Nem szoktam dicskedni vele.
- Szuka! - Hörögte Bella. Ezt már én sem tűrhettem. Jane már csak a legelső gúnyos-rossz megjegyzésnél-utalásnál is megkínozta volna én viszont idáig tűrtem, pedig hát.. Én sem a birkatürelmemről vagyok híres. Hátrafordultam és reflexből arcon csaptam a a vámpírlányt. Az ütés váratlanul érte, így hirtelenjében elüvöltötte magát. Felpattant Edward védő karjai közül és vadul nekem esett. Azaz csak nekem esett volna -ismét - ha már nincs fent a pajzsom. Így viszont visszapattant volna, egyenesen az üvegasztalra, ha Carlisle nem kapja el. (Milyen sok a feltételes mód)
Komolyan meg is feledkeztem a többiekről, akik tágra nyílt szemmel figyelték az eseményeket. Végignéztem az összegyűlteken. Nem is tudom, miért vagyok itt. Olyan jól meglehettek amíg nem rondítottam bele képbe Dühösen fújtattam egyet, majd kiviharzottam a házból. Egyenesen az erdő felé vettem az irányt. Miért kellet Eleazarnak meghívnia engem? Meg voltam én Volterrában. Majdnem mindenki ott volt akit szeretk. Ők a családom. Csak azt sajnálom, Eleazar nem tartozik közénk. Jól el lenne Volterrában. Nem lenne muszáj embervéren élnie. Itt viszont nem tartozom senkihez. Igazából mindenkinek van családja, csak nekem nincs, pedig szeretnék tartozni valahová. Ember korormban sem tartoztam sehová, így nehezen illeszedek be akárhová is. Árva voltam. Úgy kerültem a palotába, hogy Heidi elment megszerezni az aznapi vacsorát, engem pedig egy egyszerű kisugárzással, el tudott csalni az árvaháztól.
Addig rohantam az erdőben, amíg csak el nem tévedtem. Az erdő mindenhol ugyanolyan volt. Nem akartam visszautat keresni, nem akartam vissza menni a kétkedő, utálkozó pillantásokhoz. Igazából könnyű szerrel vissza tudtam volna jutni a szagnyom alapján. Azt sem akartam, hoyg ők jöjjenek utánam, de ezzel enm törődtem, sőt eszembe sem jutott amikor rohantam és kiértem egy tisztásra. Fényes volt. Ott nem volt elzárva Napsugár útja sűrű lombkoronákkal. A szagok alapján még csak állat járt itt. Sok növényevő szagát éreztem itt, de ragadózét csak keveset. Vadvirágok boríttták a kis tisztást. Besétáltam a rét közepére. A Nap sugarai visszaverődtek márványbőrömről. Élveztem ahogy a fény játszik egy kicsit rajtam. Úgy éreztem, mintha valaki figyelne, de nem törődtem vele. Óvatosan elvetődtem az ilatos sötétfűben. Behunytam a szemeim. Arra gondoltam mi lenne ha Neki nem lenne hitvese. Talán látna bennem valamit? Talán... talán nem. Mindenesetre vele a legszorosabb a kapcsolatom. Persze Aroval és Marcussal is jó viszonyt ápolok, de Caiushoz különösen kötődöm. És ezt nem csak azért mondom, mert mióta átváltoztam fülig bele vagyok esve. Inkább, mert nagyon hasonlítunk. Mindkettőnknek nehéz betörnia burkát, mert nehezen nyílunk meg, de ha valakivel szorosabb kapcsolatba kerülünk, egy életre magunkba zárjk. Az érzelmeink nem gyakran változnak. Caius persze ez alól kivétel, mivel nagyon szeszélyes, de ő így tökéletes.
Suhanást és emberi parfümmel keveredett levegő érkezett a mezőre. Mire kinyitottam a szemem már ott llt fölöttem a gyönyörűséges vámpírnő Roaslie. Érdeklődve nézett rám, miközben elteakarta a Napot.
- Szia! - Köszönt halkan, de tovább magasodott fölém.
- É...én csak.. - makogtam össze-vissza. Nem tudtam mit mondjak. Hogyan kezdhettem volna? Bocs Rosalie csak nem bírom, hogy nem tartozok senkihez és ti csak fokoztátom ezt a érzést?! Ezt mégsem mondhattam.
- Ne magyarázkodj! - legyintett könnyedén. - Megértelek! - mondta őszintén. - Leülhetek?
- Persze. - válaszoltam.
- Tudod én sem kedveltem Bellát mindig... Egymás történeteét nehéz volt feldolgoznunk. - Mesélte könnyedén, távolba meredve. Igazán, nem is meglepő, mintha valami pattogzana a két nő közt. - Most már jóban vagyunk, de engem megviselt, hoyg neki lehet, gyereke, pedig ő nem is akart (!) nekem pedig nem és a legnagyobb vágyam volt. Közülünk senki sem akart, Bellán kívül, vámpír lenni. Én majdnem belehaltam a sújos sérülésekben amit a vőlegényem okozott, mielőtt a vandál haverjaival megbecstelenített. - Undorodva felhorkantott. Letaglóztak a szavai. A... a vőlegénye?! MI VAN? Annyira sajnáltam Rosalie-t, de nem értettem miért mondja el nekem. - Szimpatikus vagy. - Magyarázta. - És érzem, hogy ez egy barátság kezdete, ha nem hagyjuk elúszni. - Végül is miért ne? Jól jön az ismeretség :)
- Én jól ismerem Jaspert. Nekem elmondd dolgokat, amiket senki másnak. Ő tájékozott ha érzelmekről van szó. Tudja mit érzel Caius iránt. Nem, nem vet meg, de érthetetlennek találja, ahogy én is. Mi leleketlennek ismertük, hát nem az?
- Tudom, most azt várod mondjam, hogy nem, de igazság szerint nem tudok mit mondani! - Rekedtesen szólaltam meg. Utáltam erről beszélni. - Nekünk különleges a kapcsolatunk, sok képességet örököltem tőle, ember korából, és sok van amiről még nem tudtak. Engem mindd a három mester megharapott. Véletlenül kerültem a palotába, mint vacsora, de tehetséget láttak bennem így átváltoztattak. Janie és Heys nagyon kedvesek voltak. - Abba hagytam, mert láttam, hogy furcsán néz rám.
- Janie?! Mindd a hárman megharaptak?! Pedig nem is tűntél sötétnek. - Egy pillanatig, azt hittem, felpofoz, de aztán elnevette magát. Felállt. - Tényleg keveset tudok rólad, de mesélhetsz, ha akarsz. - Mellé álltam... Éreztem, hogy ez tényleg egy barátság kezdete. :)

Szereplők-Mostaniak

2011-05-15T11:01:00.000-07:00

Bella

Edward

Alice

Jasper

Rosalie

Emette

Carlisle

Esmee

Renesmee

Eleazar

Carmen

Tanya

Kate

4. fejezet - 2. rész - Ismerkedés, beköltözés, Renesmee

2011-05-15T09:25:00.000-07:00

Én egész úton csendben voltam, csak Eleazar szólt néhány szót. De ez nem amolyan kínos csend volt, hanem inkább békés. Nekünk nem kell össze-vissza fecsegnünk, hogy tudtára adjuk amásiknak; fontos nekünk. Hamar odaértünk Denalék villájához, mert az villa volt, nem ház. Egyszerűen gyönyörű volt, minden négyzetcentiméteréből sugárzott a pompa és a csillogás. Ugyanakkor kénylmesen volt elrendezve. Nem, volt búskomor és gótikus stílusú, mint a Volterrai palota. Ellenkezőleg; fényes volt, de mégis meghitt. A falak karamell színűek voltak, a tető hasonlított hozzájuk, az ablakok hatalmasak és fényesek voltak, ahhoz képest, hogy az erdő közepén állít. Itt tudtak igazán gátlás nélkül önmaguk lenni.
Belülről is pont olyan mesés volt. Az én szobám Kate-ével szemben volt. Ott piszkosfehér, szemcsés volt a fal, egy gyönyörű orgonafa ágy állt bent, és egy fa ajtajú gardrób (ami melleseleg felért a szoba felével) rajta egy órási tükör foglalt helyet. Az erkélyéről csodás kiláts nyílt a zöld, mohával borított erdőre. Mindig is imádtam a természetet.
Úgy döntöttem átöltözök, nehogy már azt higgyék, egy megszállott Voulturi gárdatag vagyok. Egy fehér csőnadrágot, egy bordókockás inget és az ezüst láncomat vettem föl, amit Caiustól kaptam. Azt tartottam a legnagyobb becsben. Hozá egy ezüst saru szerű szandált. Utána übersebességgel leszáguldottam az ízlésesen berendezett nappaliba.
- Szia Tanya! - Köszöntem mosolyogva. Viszonozta, bár csak futólag.Leültem a kanapéra. Ahogy Kate is meghallotta a hangom, ő is megjelent.
- Áhh, szia Alina! - Ő már feldobottabb állapotban volt. - Az előbb telefonált Esmee, és ha jól számolom akkor hetvenhárom másodperc múlva ideérnek. Vannak még néhányan akikkel nem találkoztál... - mondta sokat sejtő vigyorral az arcán. Kicsit gondolkodóba estem. Az egyik bizonyosan Edward, a másik pediga párja. És a többi? Vagy nincs is többi?! Kicsit mintha bepánikoltam volna. Gyorsan rendbeszedtem az arcvonásaim, és a sugárzó mosolyomat varázsoltam magamra, amit Jane-től tanultam, mert meghallottam a jellegzetes suhogást.
A párok egymásba karolva jöttek be. Először az Esmee-Carlisle páros, akik békésen és megnyugtatóan álldogálltak, miután köszöntek mindenkinek. Aztán Rose és Emette, és a mindig pörgős Alice és Jasper. A sort egy ismeretlen trió (!) zárta. Egy fiatal nő és egy lány, meg egy Byroni világfájdalmat tükröző férfi.
A férfinek bronzvörös haja és, mint a többieknek, kavargó arany szemei. Lazán, már-már hanyagul viselkedett. A mellette álló nő fiatal volt, alig lehett több tizenkilencnél, elefántcsont bőrű, ideges, kicsit ellenséges arcú. Sötétbarna hajú, visszafogott öltzködésű. Ajkait összepréselte, az ujjait összefonta Edward-éval. A közöttük-mögöttük álló lánynak MOGYORÓBARNA szemei voltak, vöröses, barnás haja, és pír színezte az arcát. Bizonyára furcsának érezte, hogy végigmérem. A szíve gyorsabban dobogott, mint az emberé, talán egy madáréval tudtam volna azonosítani. Viszolyogva, ámbár kíváncsian meredtem rá.
- Mi ez? - Kérdeztem Tanyára pillantva. Ő csak megrázta a fejét, majd lesütötte szemeit, mintha rossz emélkeket idézne fel. Megborzongott. Eleazárra pillantottam aki Carlisle-ra nézett aki viszont Edwardot fixírozta.
- Ő Renesmee. - Felelte Bella dacosan. Gúnyosan rápillantottam.
- Nagyon örülnék, ha valaki végre felvilágosítana! - Kezdtem dühbe gurulni. Lassan már úgy érreztem élvezik a helyzetet. Mindenki máshová nézett, de senki sem szólalt volna meg a világért sem.
- Ismétlen! ... - Emeltem fel a hangom, de Bella végre rám fordította szikrázó tekintetét.
- Hallottam!
- Elég lesz! - Csitította Esmee.
- Ő itt Renesmee! - Mormolta Edward. - A lányom, és feleségem, Bella gyereke. Nem a létrehozója, hanem a biológiai apja vagyok. Ember volt mikor még teherbeesett és kihordta, de a szülésbe majdnem belehalt, így át kellett változtatanom.- Magyarázta türelmesen. Zavarodottan pillantottam rá, Bellára, majd Renesmee-re. - Engedd, hogy megmutassa neked. - Kért engem.
A lány bátran megtette a felém vezető út felét, de én annyira bepánikoltam, hogy kiterjesztettem a pajzsom. A keze tíz centire állt meg tőlem, bambán a levegőben, a semmit tapogatva. Értetlenül pislogott rám.
- Csak bátran Nessie! - Bíztatta Emette. Edward csakúgy, mint a lánya, értetlenül, Eleazar pedig aggodalmasan figyelt.
- Lina kérlek engedd meg neki! - Kért a fogadott apám. A burok ami védett óvatosan learaszolt rólam, utat engedve Renesmee kezének, ő viszont leeresztette azt.
- Mi volt ez? - Kérdezte egyszerre az anyjával.
- Semmi közöd hozzá. - Vágtam rá flegmán. "Nessi-vel" nem volt semmi bajom, de ahogy az anyja hozzám állt... Az felháborító! Még csak nem is ismer! Lehet, hogy volt egy rossz tapasztalata a voulturival, de engem ne az alapján ítéljen meg.
Bella meglepődött, de a lány határozottan megérintete az arcom.
Képek peregtek le a szemem előtt. Élethűek. A szoba amiben álltunk eltűnt, a jelenlévőkkel együtt. Helyette egy szépen berendezett dolgozószoba tárult elém. Azt nem tudtam, hogy én ott vagyok-e valójában. Bellát láttam benne. Rémesen nézett ki. Lila karikák a szeme alatt, feketés és lilás foltok takrkitották természetellnesen nagy hasát. Fuldoklott a szájából kiömlő vértől. Edward olyan kétségbeesetten ahogy csak tudott, és meglehetősen gyorsan, morfiumot adagolt a szervezetébe, miközben egy magas rézbőrű fiú próbálta újraéleszteni. Közben a méhe felrepedt, és egy törékeny lény kászálódott ki onnét. Aztán villanás és egy másik kép. Renesmee feküdt Bella karjaiban. Nagyobb volt. Éppen aludt. Rosalie fölé hajolt és simogatta rózsás arcát. Itt Bella már vámpír volt, vörös szemekkel. Aztán hirtelen minden megszűnt. Újra a nappaliban álltunk. Renesmee figyelte a reakciómat, immár leengedett kézzel. Így tettek a többiek is.
Először is elgondolkodtam, hogy mit láttam. Kétség kívül az előttem álló lány emlékei voltak. Ez alapján Edward igazat mondott. De egyet még mindig nem értettem...
- Miért féltek tőlem? - Tettem fel a kérdést, ami nyomta alelkem. Mind feszültem a padlót kezdték nézegetni. Valaki némán eltátogott egy szót; Voulturi. Horkantottam, hát itt van a kutya elásva, gondolhattam volna.
- Ne értsd félre őket Alina! - Tette avállamra kezét Eleazar.
- Miért érteném? - Vállat vontam. - Láttam már ilyet.
- Szerintem még nem! - Heveskedett Boszi Bella. Unottan fordultam felé.
- Parancsolsz?
- Mi nem félünk holmi; Nagyra-tartom-magam-mert-azt-hiszem-a-világ-ura-vagyok vámpírtól. - Ez már ténykleg sok(K) volt.
- Hát, sajnáloma tudatlanságod! - Vágtam vissza ingerülten. A hölgyemény csak füstölgött. Jasper mögém lépett éps óvatosan a fülembe súgta. - Szerintem nem kéne ingerelned! - Én csúfondárosan rávigyorogtam.
- Azt hiszed félek tőled? - sziszegte Bella.
- Küzdeni akarsz? - Suttogtam ugyanolyan halkan. Mélyen, támadó állásba görnyedve ugrott Volna nekem, csakhogy valami megállította....

Folyt. köv.

4. fejezet-1. rész-Ismerkedés, beköltözés

2011-05-15T06:17:00.000-07:00

Végignéztem a díszes társaságon és igyekeztem nem pásztázónak tűnni. Rengeteg tökéletes arcot láttam. Voltak akik melegen és szívélyesen mosolyogtak, de voltak akik hideg arccal meredtek rám. Zavartan mentem oda Eleazar-hoz, a bőröndjeimmel babrálva.
- Drága Alinám! - Eleazar arcán örömteli mosoly csillogott. - Bemutataom a mennyasszonyomat, Carmen-t. - Egy aranybarna hajú, mandula vágású szemű, karcsú és fiatal vámpírnő mosolygott rám. Kezet ráztunk.
- Örülök, hoyg megismerhetlek! - mondta mély, dallamos hangján. - Sokat hallottam már rólad. Ők itt a családunk, Tanya és Kathrine.
- Mondtam már! -mordult fele egy alacsony barna hajú, kiugró arccsontú, feszes állú nő. - A nevem Kate! - a jobb oldalán egy vállig érő, szőke hajú, frufrus, hegyes orrú és állú nő állt. Bozonyára Tanya. Vele is kezet fogtam. Úgy vettem észre ő egy kicsit hallgatagabb, minta nővére. Jasper családjával is szívesen megismerkedtem volna, de ők mereven álltak és rezzenéstelenül engem bámultak. Kivéve egy kicsi, de karcsú, fekete tüsis hajú, lány. Ő vidáman odajött hozzám és arcon csókolt. Mi tagadás, meglepődtem a gesztuson, de azért elvigyorodtam.
- Helló, a nevem Marie Alice Cullen, és ők itt a családom, de feltételezem Jasper a párom, már mesélt róluk. - Szúrós pillantást vetettem az említett szőkére, majd derűlátóan hozzá tettem: - Nem, csak rólad szólt pár szót.
- Ohh... - kicsit meglepődve felnyögöt - Akkor azt hiszem itt az ideje, hogy megtegyem. A magas szőke hajú férfi Carlisle, a nevelőapánk, és a mellete álló vörös hajú nő Esmee a párja és a nevelőanyánk. A magas izompacsirta az Emette, és a többszörös felesége Rosalie. - Végignéztem az elegáns társasgon. Rosalie gyönyörű volt. Hosszú aranyszőke hajú, üvegeskék szemű, magas karcsú, fényes arcú vámpírlány. A testtartása gőgös volt, de a tekintete barátságos.
- Én pedig Alina Cecylia Voulturi vagyok. - mutatkoztam be. Mind zavartan néztek össze. Alice sietett megmenteni a helyzetet.
- Ha szeretnéd meglátogathadsz minket ármikor. Jól jön az ismerkedés. Majd együtt elmegyünk vásárolni. Jó lesz. - Mondta sugárzó arccal.
- Köszönöm, de ma még inkább maradnék Eleazar-ékkal maradnék. De gondolom ti eljöhettek hozzánk. - Pillantottam fogadott apámra.
- Persze! - Bólintott Eleazar. - Gyertek nyugottan Carlisle, szívesen látunk benneteket.
- Köszönjük a meghívást. - Válaszolt a családfő. Szívélyesen zajlott a társalgás. Mindenki elindult a saját autójához, én Eleazárral utaztam.
- Annyira örülök, hogy újra látlak! - Csicseregtem vidáman. Itt valahogy, úgy hogy csak ketten voltunk, felszabadultabb voltam. Az idegenek körében kicsit feszengtem, pedig vendégszeretőek voltak. - Annyi minden történt az utolsó leveled óta. - Nyöszörögtem.
- De ha vonatkozik rá a "titok" szó akkor jobb ha inkább nem tudom.
- Egyébként... Miért reagáltak a Volturi szóra olyan dermedten Cullenék? - Siettem terelni a témát.
- Tudod.. - Kezdte vontatottan. - Mikor te még nem voltál halhatatlan, történt egy olyan döbbenetse ügy amilyet el sem tudsz képzelni. Edward Cullen, akit most nem láthattál, beleszeretett egy emberbe, Isabellába. Ami önmagában nem is lenne baj, de a lány rájött, hogy vámpírok márpeidg léteznek. Edward nem volt hajlandó átváltoztatni, aztán egy baleset folytán elhagyta, arra hivatkozva, hogy nem szereti. Persze ez hazugság volt, de úgy érezte, csak így tudja megóvni attól, hogy olyan legyen, mint mi. Az ifjú Cullen ugyanis lelketlen szörnyetegnek tartja magát. Aro szemszögéből persze félő volt, hogy eljár a szája, így kénytelen volt meglátogatni Bellát. Vagyis kénytelen lett volna, ha Edwrad nem szerez róla tudomást, így még azelőtt visszautazott hozzá. Most már ő is egy közülünk. - Erre csak ámultam. Úgy éreztem az agyam nem akarja befogadni ezt az információmennyiséget. Pedig képes rá! - Ezért nagyon neheztel a pár, de főleg Bella a Voulturira. Caius őrjöngött. Sose kedvelte Bellát, Aro-t viszont nagyon, de nem értette az ő nézéspontját.
- Héj! - Fortyantam föl. - Őt ne sértegesd!
- Tisztában vagyok, hogy az eyik mestered, de be kell látnod, hogy nem tökéletes.
- Annál azért több... - Dörmögtem vigyázva, hogy meg ne hallja. És Caiusra gondoltam. Az én Caiusomra.

3. fejezet-Repülőút

2011-03-15T08:09:00.000-07:00

   A Seattle-i repülőre érve nagyon sokan megbámultak. Igaz, nem szokványos öltözékben voltam. Egy fekete fűzős blúz és egy fekete trapéz szárú, selyem nadrágot viseltem. Attól még, hogy egy időre eltávozok a Voltouri-tól még követem az alap szokásokat, épp ezért, elmaradhatatlan volt a fekete csuklyás köpeny.
   Meleg nyári éjszaka lévén pedig elég érdekes látványt nyújthat egy talpig feketébe öltözött nő. Gyakorlatilag nem is éreztem a hőmérsékletet, tehát nem zavart, és még tíz perccel az indulás előtt a gépen voltam. Egy késői járattal utaztam. Csak kevés utas lézengett a repülőn. Ők többnyire aludtak, vagy fáradtan nézelődtek az ablakon. Én követtem ezeknek az éber embereknek a példáját. A táj csodálatos volt és a vadul hullámzó tenger mesébe illő. Persze nekünk, az éjszakai élet több meglepetést és izgalmat is tartogat, mint álmokat és unalmas repülőutakat, de most embernek álcázva magam, be kellett érnem ennyivel. Bár volt egy férfi aki kivétel volt. Fáradhatatlanul és villámgyorsan pötyögött valamit a fehér, ránézésre drága lap-topján. Mindenkinek nagyon csábító illata volt, de több évtizedes gyakorlatomnak köszönhetően ellen álltam a kísértésnek. Ennek az emberkének hófehér bőre, telt ajka és szélfútta, méz szőke haja volt. Erős testalkatát még a fekte garbó és a feszes farmer nadrág sem tudta eltakarni. A szíve dobogását nem hallottam, se a vére áramlását. Pedig erősen összpontosítottam a nyaka alatti mélyedésre. Próbáltam hát jobban figyelni a levelére és a viselkedésére is. Vékony ujjai lehetetlen gyorsasággal száguldottak a billentyűkön. Bár ahogyan fókuszáltam annál jobban kezdtem hinni, hogy ez a férfi egy közülünk. Minden tekintetben hasonlított ránk. Az irományára is figyelni kezdtem. A szövegformából azt vettem ki, hogy ez egy levél. Méghozzá egy igenis személyes levél, mivel többször is szerepelt benne a "Drágám" vagy az "Édesem" szó. Mégsem ezeken akadt meg a tekintetem. Inkább egy érdekesebb mondattöredéken: Most nem látsz semmit a Voltouri-val kapcsolatban?
   Ekkor már biztos voltam benne; nem lehet ember. Minden vámpír tudja, hogy nem lehet elárulni a titkot, miszerint vannak halhatlanok, egy embernek. Hirtelen hátrafordult. Kavargó arany szemei voltak amik megleptek... Fura... Felállt és odajött hozzám, majd lehajolt és kezet csókolt.
- Jasper Cullen vagyok. - Mondta kellemesen mély, megynugtató hangján.
- Én Alina.- Feleltem. Ha csakugyan az én fajtámból való, akkor lehet, hogy kételyei vannak, esetleg visszakozni fog. Egyes vámpírok ugyanis vagy félreértik tevékenységünket, vagy primitívnek, uralomra törőnek találják őket.
- Értem. - Mosolygott, mintha valóban értené. - Épp Forks-ba megyek a családomhoz. És ön? - Érdeklődött udvariasan.
- Szintúgy. - Szóval ő a másik klán egyik tagja. De nem Carlisle, igaz, hogy őt még csak festményen láttam, de hát... Ő, mármint Carlisle, valamikor a Voltouri tagja volt, de elment, mert úgy döntött másik életmódnak fog élni. és most állati véren él a klánjával. - Kérem tegeződjünk.
-Rendben! - nyugtázta elégedetten. - Még sosem láttalak Forks-ban.
- Most fogok odaköltözni egy jóbarátomhoz, vagy gyámapámnak is lehet nevezni, Eleazar Denali-hoz.
- Szóval te vagy az a rejtély akit Alice nem lát pontosan, de a Voltouri-ra utal. - Fürkészően néztem rá, mégsem tudtam kitalálni mire célozhat.
- Bocsáss meg- szabadkoztam - de nem egészen értem mire gondolsz. - Eleresztett egy halk kacajt majd sietett megmagyarázni.
- A párom, Alice, látja az esetleges jövőt, de csak a pontos döntések alapján. Pontosan egy nappal ez előtt látta Aro arcát és egy fekete csuklyás gárda tagot. Gondolom te voltál az. - Magyarázta megértően.
- Persze - bólintottam - így mindjárt más. Aro mesélt már több ilyen képességről is, olyan, mint az enyém. - Jasper-nek érdeklődve felcsillant a szeme.
- Én mentális pajzsot tudok kiterjeszteni az agyamból, illúziókra, vagy akár fizikai támadások esetére is. - Hajnalig beszélgettünk, míg a gép le nem állt. Mesélt nekem az ő képességeiről is - ami történetesen hasznos, hiszen meg tudja változtatni az élőlények érzelmeit. Csak akkor fogtuk fel, hogy megérkeztünk a repülőtérre, mikor láttuk az utasokat készülődni. Együtt szálltunk le a gépről. Mikor a sárga napkorong feljött az égre, megláttunk egy-egy tökéletese alakzatba tömörült vámpír családot.

Szereplők-Eddigiek

2011-03-13T14:22:00.000-07:00

Alina Cecylia

Heidi

Jane

Aro

Caius

Marcus

Alec

Felix

Demetri

Eddig ennyi. A későbbi szereplőkről is lesznek majd képek, de azért a fantáziát sem ártana bevetni ;-)

Puszi!

Jó oldalak

2011-03-12T01:15:00.000-08:00

http://strawberry.blog.neon.hu/ http://bluemoonstories.wordpress.com/ http://darky-desmodus.blog.neon.hu/ http://darky-desmodus.blog.neon.hu/ http://moonlight-darkangel.blogspot.com/
Ezek a kedvenc blogjaim. Bár vegyes az érdeklődési köröm, szerintem azért mindegyik nagyon jó.

2. fejezet-Csomagolás, búcsúzkodás-2. rész

2011-03-06T07:03:00.000-08:00

   Kíváncsi voltam vajon a szeleburdi Heidi mit fog szólni ehhez? Vagy a heves Felix? És Jane? A kis Jane aki azt hiszi nem tudják betörni a maga köré állított falat, pedig valójában ő a legsebezhetőbb. Azt hiszem ő fog a legjobban hiányozni, mert neki van a legtöbb gondja és nem tudom mihez kezdd majd nélkülem. Persze ott lesz neki Heidi, de ő nem foglalkozik annyit az érzelmeivel. Valójában még a saját érzelmeivel sem foglalkozik annyit, amennyit minimum kellene.
   Felsuhantam a lépcsőkön és kinyotottam a szobám ajtaját ami magamra is zártam, majd elkezdtem csomagolni. Tíz perc alatt végeztem, még úgy is, hogy szürreálisan gyors vagyok. De még csak most jön a neheze. Óvatosan kikukucskáltam az ajtón. Elmentem Heidi ajtajáig. A kiszűrődő hangok alapján épp valami városi dologról beszélgettek. A másik hangot Jane-ének mondanám. Na persze, ilyen az én szerencsém... Amikor beléptem rám néztek. Leültem az ágy szélére és még hallgattam egy percet. Igazából azt latolgattam, hogy milyen gyorsan érek oda az ablakhoz, és milyen gyorsan tudok elfutni. De sajnos két ilyen vámpír lánnyal a Voltouri-ból aligha van esélyem.
   - Kaptam egy levelet Eleazar-tól amiben az áll, hogy meghívna magához nem is kis időre... - Mondtam kertelés nélkül, bár könyörgő szemekkel. Szemmel láthatóan Heidi-t meglepte a dolog, pedig ő rend szerint időben értesül a dolgokró. Ami Jane-t illeti, hallottam összekoccani a fogait és láttam elsötétülni, amúgy is holtsápadt arcát. Hevesen belemarkolt a takaróba. Odaugrottam hozzá és lefogtam mielőtt még széttépné.
- Semmi baj Jane, nem örökre hagylak itt! - Fogtam át vigasztalón a vállát. Szorosan a mellkasomhoz simult. Ő is átfogta a nyakam jéghideg és márvány kemény ujjaival és belemarkolt a hajamba, hogy ezáltal még közelebb húzzon magához.
- Engem mindenki ellök magától! - Vacogta magas hangján, ami mint egy penge úgy csattant.
- Jane, kérlek! - Könyörögtem kétségbe esetten. - Meg kell értened, hogy hiányzik Eleazar. - Habár ő kitartóan fúrta magát, továbbra is a mellkasomba.
- Nem kellek senkiek! - nyöszörögte elhalóan. Heidi-vel egymásra pillantottunk. Természetesen arra gondolt, hogy szeretett Aro-jának csak egy tanítvány és a tetejébe még én is itt hagyom.
- Ez nem a te hibád! - vigasztaltam. - Aro már választott. - Nos úgy döntöttem meg kell beszélnünk ezt a dolgot mielőtt még elmegyek. Mielőtt még el kezdett volna tajtékozni, sietve belfogtam a magyarázatba.
- Már elég rég óta tudunk róla Heidi-vel. Tudod, mióta fél éve úgy össze voltál törve és magadba voltál roskadva Alec úgy döntött itt az ideje, hogy beszéljen róla velünk is. Azt hitte ezzel magyarázatot ad arra, hogy miért vagy néha olyan mogorva, mikor egy ilyen téma szóba kerül. Mert, hát azért mégsem csak egy olyasfajta vonzalomról van szó. Ez több, mint vonzalom, ez már szerelem. Bár ezzel csak még többet ártott, mert nem értettük, miért nem szólsz nekünk róla. - Érveltem, szerintem elég meggyőzően.
- Nem akartam, hogy tudjátok. - Suttogta. A hangján a düh és az undor keverékét lehetett érezni. Tisztán ejtette, ki a szavakat, mégis; alig lehet érteni. Az a vidám csilingelés ami általában játszani szokott a hangjában eltűnt, méghozzá nyomtalanul. - Nem akartam, hogy sajnáljatok. Attól féltem, ha megtudjátok másképp viszonyultok, majd hozzám. Hogy elítéltek és elpártoltok tőlem. - Majdnem elfogta a rángó görcs, miközben ezeket kiejtette a száján. - De tudjátok mi?- Folytatta derűsebben. - Meg vagyok könnyebbülve, hogy mégis beszélhetek róla valakivel. Na jó éppenséggel Alec is valaki, de az olyan természetes lenne. És nem is haragszom, hogy elmész, tudod néha jót tesz a légkör változás.
Megcsókolta a homlokom, majd kiment az ajtón, hogy elmondja a hírt Felix-nek és Demetri-nek. Én addig valami emberi külsőt próbáltam adni az arcomnak, nem sok sikerrel. Pár perc múlva kopogás hallatszott az ajtón és az illető választ sem várva belépett. A két testőrrel találtam szembe magam.
- Csajszi, csak nem képzeled, hogy búcsúzó nélkül hagyod el Volterrát? - Ölelt meg Demetri. Felix-nek is a nyakába csimpaszkodtam, majd a csomagjaimmal együtt elindultam a reptérre.

2. fejezet Csomagolás, búcsúzkodás -1. rész

2011-03-05T23:20:00.000-08:00

Először föl sem fogtam a levél tartalmát. Aztán arra eszméltem, hogy Aro áll mögöttem és minden gondolatomat hallotta. Eddig még sosem csinálta ezt! Ugyanis neki az a különleges képessége, hogyha megérinti az embert vagy a vámpírt akkor az összes gondolatot hallja ami valaha keresztülsuhant a tudatán. Most tudja amit még Heidi sem!
Dühödten fordultam hátra, de Aro sajnálatra méltó arckifejezését látva nem tettem semmi olyan ami megbántam volna. Inkább szégyenkezve lesütöttem a szemeim, hiszen az, hogy dühösen gondoltam a mesteremre gonosz gondolat volt, hiszen ő adot nekem életet. Aro sajnálkozva nézett rám! Tudta, hogy az áloma mit kergetek elveszett.
- Nos kedvesem - búgta Aro fátyolos hangon - döntöttél már?
- Mégis miről? - Értetlenkedtem.
- Alina - Szólt Aro türelmes, megnyugtató hangján. Igazán illett a sötétbarna vállig érő hajához, a papírhártyásnak látszó bőréhez és fekete öltözékéhez. Az álla csúcsos volt, de szépen keskenyedett, a szeme mandula vágású. Csak a lángoló vörösség nem illett hozzá. - Eleazar meghívott téged a birtokára Forksba.
- De Eleazar Alaszkában lakik, Mester! - Ráncoltam a szemöldököm. Én nem hasionlítottam egyik vámparra sem. Hosszú sötétszőke hajam és kárminvörös szemeim voltak. 20 cm-rel voltam nagyobb Jane-nél. Hosszúkás arcom és kerek állam jó összhangban volt a nem túl magas homlokommal és az oldalfufrummal. Éles fürkésző szemeim egy kicsit nagynak hatottak és az még csak rontott a helyzeten, hgy fekete szemceruzával szoktam a halántékom felé húzni a festéket. A vámparok közül mindenkinek olyan szemöldöke volt, mintha mintára szedete, volna, szépen felfelé ívelt.
- Persze, persze. - Bólintott csak úgy magának. - Nos Alina, Eleazar-ék Forksba költöztek, mert a városlakókanak kezdett feltünni, hogy nem változnak. Most is ott vannak abban a kis unalmas csendes városkában, ahol egyébként más vámpírcsalád is él. - Tájékoztatott jóindulatúan. - És abban kéne döntened, hogy szeretnél-e egy időre oda költözni. - Aro arcán reménykedő mosoly játszott. Ő szeretné, ha maradnék. Végül is nem örökre megyk el. És talán a távolság sem ártana az otthonomtól.
- Igen, Mester! - Bólintottam engedelmesen. - Szeretném meglátogatni Eleazar-t. Aro egy szomorkás mosolyra váltotta az imént még derűset. Szeretett maga mellett tudni.
- Persze, jogodban áll elemnni... - Aro a mondtan végén felvitte a hangsúly ami azt jelentetzte, hogy nem fejezte még be. Most jön a DE... - De ha a románok támadnak kkor vissza kell jönnöd! - Nem maradhat büntetlenl és figyelmen kívül, hogy az előbb említett vámpírok nem rég elkezdtek sereget gyűjteni és meg akarják ostromolni a kastélyt. Vannak olyanok a mi fajtánk közül, mint mi, akik együtt élnek többen. Na most ők a Voltouri-t támogatják. Így a románoknak nem maradt más fegyverük, mint a nomádok és za újszülött vámpírok. Tisztára, mint annak idején a Déli háborúk. Bólintottam, ez csak természetes. Tudtam, hogy már nincs mondanivalójuk nekem ígyhát, meghajoltam és távoztam.

Gondolni nem elég-Sötétség porai

2011-03-04T12:01:00.000-08:00

Tartalom
A szépséges Alina Cecylia Voltouri-t a három mester tanította; Aro Caius és Marcus így ő lett a tökéletes vámpírtanítvány. Ám a folyamatos mészárlástól elment a kedve az embervérivástól. Ám amikor kap egy levelet a "fogadott nagybátyjától" hogy költözzön oda hozzá egy időre, készséggel elfogadja az ajánlataot. Azonban nem tudni megbirkózik-e a vérszomjas oldalával a csendes Forks-ban.

1. fejezet-Eleazar levele

Pár perccel az "étkezésem" után Heidi rontott be a szobámba. Mint mindig most is gyönyörűen festett. Kulcscsontjáig érő fekete és selymes haját egy lila masnival díszítette, ami jól passzolt a fekete, szatén, lenge blúzához. Egy fehér vászon, trapéz szárú nadrágot és egy ezüst gyöngyös szandált viselt, karcsú alsó testén.
- Kellene még egy-pár új cucc...- nézett rám. Nyilván arra akart utalni, hogy menjek el vele még egy bevásárló körútra.
- Lehet, hogy most Jane-t kellene magaddal rángatnod...- tettem egy óvatos lépést az ablak felé.
- Jane-nek járőröznie kell!
-Sajnálom Heidi, nekem is.
- Akkor majd megyek egyedül, de ne feledd! Az ócska ruhatáradtól búcsúzz el. - Azzal arcon csókolt és eliramodott. Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem; Heidi sosem fog változni. Persze a pontos ellentéttel Jane-nel annál nehezebb kijönni. Neki kárminvörös szemei csak úgy világítanak a telj szőke haja mögül. Kis termetű, erős és karcsú. Ő Aro egyik legfőbb "kincse." Ő is gárda tag azzal a különbséggel, hogy beleszeretett Aro-ba.
     Annyi keserűség önti el, mindig, mikor megpillantja Sulpicia-t, mestere feleségét. És még több mikor a nő lenézően rámosolyog; Jane tudja, hogy ő sosem emelkedhet Sulpicia helyére. Velünk sosem beszél róla, de tudjuk mit érez mióta Alec, az iker testvére, elmesélte. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem bízik bennünk csak azt, hogy nem akarja, hogy lássuk a szenvedését; ezt is Alec-től tudom.
     Felvettem a köpenyem és kisurrantam az ajtón. Felix és Demetri közeledő halk lépteit hallottam. Eléjük suhantam. Mind a ketten, mind két torony úgy magasodtak fölém. Hórihorgasok és érősek, széles vállúak és állúak.
- Szia Lina! - Köszöntött Felix egy hatalmas vigyorral az arcán. - Aro látni akar, még az esti járőrözés előtt. Ja, és Caius azt üzeni, hogy a csini fekete koktél ruhádban gyere. - Tudtam, hogy az utolsó mondatot viccnek szánta, de mégsem mosolyodtam el. Miért akar látni engem Aro? Csak nem valami rossz történt és nekem meg Jane-nek kell véget vetnünk neki? Utáltam a mészárlást, de nem kockáztathattuk a lelepleződést. Az olyan felelőtlen vámpírokat, mint akik ezer éve verődtek össze Alaszkában el kell pusztítani. Azért minket szokott küldeni, mert a mi képességeinkben bízik a legjobban. Jane akár egy pillantással meg tudja kínozni azt akit akar, csak engem nem - ő a támadó. Ezét persze az egész testület, gárda és vámpír társadalom nagyon óvatosan bánik vele. Én vagyok a védő, ugyanis én pajzs vagyok; vagyis én meg tudom védeni az elmém az eőszakos behatolástól és a fizikai fájdalomtól is. Az, hogy a vámpírnak milyen képességei lesznek az átváltozása után attól függ emberi életében milyen szerepet töltött be, vagy a megharapójától. Én zsákmányként kerültem Volterrába. Eleazar vette észre a bennem lakozó erőt így ő még időben tudott szólni Aro-nak, hogy ne végezzen vele. Mivel utána ők hárman is észlelték, hogy milyen erős vagyok mind hárman megharaptak. Átváltozásom után mind hárman tanítottak. A kiképzésem során megkedveltem Caius-t és ő is engem.
- Köszönöm Felix- biccentettem. Elindultam a trónterem felé. Az ajtó előtt azonban megpillantottam a mahagóni asztal mögött ülő Ginát, a titkár nőt. Ő ember. Az egyetlen ember aki valaha is betette ide a lábát és nem ölték meg azonnal. Ő azonban szívfájdalom nélkül végignézi, ahogy ott benn embereket mészárolnak le. Nem mintha nem szeretném ezt az életformát, de ez egy ember részérő undorító.
- Szervusz Alina! - Köszönt nekem a számítógép mögül. Válaszra se méltattam. Kinyitottam a kétszárnyas, fekete, vas ajtót és beléptem a napfényben fürdő terembe ahol, Aro, Caius és Marcus már helyet foglaltak a trónjukban. Odalibbentem Aro elé.
- Látni óhajtott mester! - Mondtam alázatosan.
- Leveled érkezett gyermekem! - Mondta barátságos mosollyal az arcán. -Eleazar-tól jött. - Odaléptem hozzá és olvasni kezdtem:

               Kedves Alina!
Szívből remélem, hogy jól érzed magad mestereid társaságában. Viszont nekem is nagyon hiányzol. Sajnálom, hogy az utóbbi hónapokban nem látogattalak meg, de megtaláltam a párom. Carmen-nek hívják. Azért írok most neked, mert szeretném, ha meglátogatnál minket és a családunkat, ugyanis össze szeretnénk házasodni. Remélem eljössz és továbbmaradsz majd, mint tervezted. Add át üdvözletem; Aro-nak, Caius-nak, Marcus-nak és a Voulturi többi tagjának.
                                                                                                                               Üdvözlettel: Eleazar

Kérnék szépen kommenteket, mert nekem nagyon sokat jelentenek. Tudom, hogy sokan írják ugyan ezt, de nekem tényleg fontos az olvasottság száma, ugyanis nem hiába szeretnék írni. Puxy: Vampire.Rosmary